Már téma a táborozás

Nem kérdés, hogy a gyermeket nevelő családoknak érdemes időben elkezdeni a közös vagy a gyerekek vakációjának megtervezését.
Már téma a táborozás - Nyári táborok 2023

Akik kellő időben és átgondolással célozzák meg a nyári hónapokat, nemcsak a gyerekfelügyelet kérdését pipálják ki, de egy jól megválasztott tematikus táborral akár a jövőbe is fektethetnek, hiszen felzárkóztatás, nyelvvizsgára vagy felvételire felkészülés egyaránt szerepelhet egy jó tábor pozitív hozadékai között.

Több gyermek esetén sem kell az ország különböző pontjaiba furikázni a srácokat, legalábbis azok, akik a PEOPLE TEAM kecskeméti táboraira voksolnak, ilyen szempontból sem lőnek mellé. A PT óriási gyerekfesztiválján minden résztvevő megtalálja a szívéhez közel álló szekciót, amelyben elmélyedhet, ezáltal felkészülve a következő tanév(ek)re.

Különösen népszerű az új generációs informatikatábor és a robotépítő tábor, a dróntábor, illetve az idei abszolút kuriózum, a 3D konstruktőrök tábora. Az örökmozgóknak és a kreatívoknak szintén több választást kínálnak a szervezők. Művészetek, fotóstábor, filmezés, írótábor és színházi tábor is megtalálható a PT-ben. A teljes felhozatalért irány a PEOPLE TEAM honlapja!

2023-ban július ..–..., július .. – augusztus .., és augusztus ..–... között indulnak a hétnapos turnusok. A témafoglalkozások mindennap reggel 9-től fél 2-ig tartanak, utána szabadon lehet csemegézni a számtalan program közül, és a gyerekek megkötés nélkül játszhatnak, alkothatnak, szórakozhatnak együtt az egyéb PT-s táborok részvevőivel, esténként például csapatversenyeken, bulikon és show-kon vezethetik le fölös energiáikat. A PT ottalvósan és bejárósként is igénybe vehető. A jelentkezési időszak elindult már, itt lehet regisztrálni a legönfeledtebb gyerektáborba.

Még több információ a https://legjobbtabor.hu -n.

Kapcsolódó cikkek

Már téma a táborozás - Nyári táborok 2023

Már téma a táborozás

Nem kérdés, hogy a gyermeket nevelő családoknak érdemes időben elkezdeni a közös vagy a gyerekek vakációjának megtervezését.

Fedezzük fel a Tisza-tó szépségeit!

Fedezzük fel a Tisza-tó szépségeit!

A Tisza-tó rengeteg szépséget rejt magában. Csakis arra vár, hogy felfedezzük ezeket a csodálatos helyeket.