Miért viseljünk nyáron világos színű ruhát?

Ősszel és télen sok ember visel komor színű ruházatot. Barnát, feketét, sötétkéket és szürkét. Egy kutatás során még az is kiderült, hogy azok az emberek, akik dohányoznak, hajlamosabbak a meleg napokon, azaz nyáron is a sötétebb színű ruhákat előnyben részesíteni. Pedig a világos, halvány, pasztellszínű vagy éppen a fehér színű ruhák sokkal előnyösebbek a melegebb napokon, hiszen kevesebb meleget, hőt vesznek fel, így sokkal hűvösebb érzetet keltenek, mint a sötétebb színű ruhák.
A világosabb színű ruhákban - Miért viseljünk nyáron világos színű ruhát?- kevésbé lesz melegünk.

Nem csak a szín számít

A nyári ruhák többségénél tehát a világosabb és fehér színek dominálnak, hiszen a forró nyári napokon sokkal jobb a kedvünk, mint egy őszi esős napon. A napfény, hatással van a hangulatunkra és így az öltözködésünkre is. A ruhának nem csak a színe a fontos, hanem az is, hogy milyen anyagból készül, illetve a szövés milyensége sem mindegy. Nyáron elsősorban a pamut ruházatot részesítsük előnyben, hiszen ennek az anyagnak van a legjobb nedvszívó képessége. Kerüljük a túl szoros és a sűrű szövésű ruhákat, mert ezekben még jobban izzadunk és a bőrünk sem tud ezekben a ruhákban lélegezni.

Csak feketét ne

A kánikulai hőségben tehát jobb kerülni a sötétebb színű ruházatot, a fekete ruháinkat pedig a legjobb, ha a szekrény mélyére süllyesztjük, hiszen ezek a ruhák szinte vonzzák a meleget, ami olyan érzést kelt, mintha a bőrünk is égne.

A forró napokon válasszunk világos, laza, könnyű nyári ruházatot. Az egyik legjobb választás a vékony, lenvászon anyag, amely könnyen magába szívja az izzadtságot, de hamar meg is szárad. Talán ez az oka annak, hogy sok nyári ruha készül ilyen anyagból és sokan kedvelik is a lenvászonból készült ruházatot legyen szó blúzról, ingről, szoknyáról vagy éppen nadrágról.

A kalap is legyen világos

A nagy hőségben ne csak a ruha, hanem a kalap is legyen világos, bézs vagy krémszínű. Az arc védelmét szolgálják a nagy karimájú kalapok. Ez véd a napégésétől és a káros UV-sugárzástól is. Minél világosabb a fejfedő, annál kevésbé lesz abban melegünk.

A fehér vagy világos cipő nem kötelező

A világos vagy fehér színű cipő vagy szandál ugyan nem kötelező, de a lábbelikre is érvényes az, ami a ruházatra. Azaz, minél világosabb színű, annál kevésbé lesz melegünk az adott lábbeliben.

Még több női divat itt!

Kapcsolódó cikkek

A világosabb színű ruhákban - Miért viseljünk nyáron világos színű ruhát?- kevésbé lesz melegünk.

Miért viseljünk nyáron világos színű ruhát?

Nyáron, a nagy kánikulában, mindig a világos, fehér színű ruhákat és kiegészítőket részesítsük előnyben. Mutatjuk is, hogy miért.

Az aranyékszer árainak alakulása

Az aranyékszer árainak alakulása

Mitől függ az ékszerek ára? Hogy alakul az arany árfolyama 2021-ben? Kattints, és megtudhatod, mikor érdemes megvenni a fehérarany eljegyzési gyűrűket.

Ékszer trendek

Ékszer trendek

Eljött a a merész, kijelentő ékszerek ideje.