Egyedül vállalkozzunk, vagy társakkal?

Az ember, szociális lény, és mint ilyen, alapvetően szeret másokkal közös programokat szervezni, kommunikálni és együtt dolgozni. Amikor vállalkozni kezdünk, azt is meg kell fontolnunk, hogy egyéni vállalkozók leszünk, vagy társas vállalkozásba vágjunk bele. Sok tényezőtől függ, hogy egyedül, vagy üzleti partnerekkel közösen vállalkozzunk. Ez nem csak a vállalkozás milyenségétől, hanem alapvetően az adott személy személyiségétől is függ, hogy magányos farkasként egyedül vállalkozik, vagy szüksége van társakra a cége beindításához és vezetéséhez.
Egyedül vállalkozzunk vagy társakkal?

Egyedül vagy társakkal vállalkozunk? Előnyök és hátrányok

Az egyéni vállalkozás az egyik legegyszerűbb vállalati struktúra, ami egyben előnyössé is teszi. Az üzleti döntéseket a vállalkozó egyedül hozza meg és konfliktusba sem fog keveredni senkivel sem. Az egyéni vállalkozásnak hátrányai is vannak, hiszen a vállalkozó személy csakis magára van utalva. Előfordulhat, hogy még a nyaralás és a pihenés időszakában is dolgoznia kell és a sikereket is egyedül ünnepli, igaz, egyedül csakis önmagának köszönheti.

Milyen előnyei és hátrányai vannak a társas vállalkozásnak? Egy többfős vállalkozás esetében a siker valószínűsége is növekszik. Ha az üzleti vállalkozásba egy-két partner tőkét is fektet, akkor sokkal hamarabb el lehet könyvelni azt a bizonyos üzleti sikert, hiszen a pénz sok lehetőséget biztosít üzleti téren, így a vállalkozás, a cég életében is.

A hátrányok közé sorolandó, hogy a döntések meghozatala sok esetben nehézkes lehet, hiszen ahol többen vannak, ott különféle vélemények és nézetek ütközhetnek. Ki kell alakítani a megfelelő szervezeti struktúrát is, ami nem mindig könnyű feladat. Nehezebb a céget eladni, vagy módosítani bizonyos dolgokat, hiszen nem egyetlen személy döntése a meghatározó a cég életében.

Természetesen, nem kell megijedni, hiszen akármilyen céget is alapítunk, mi választjuk ki az üzletei partnereinket. Érdemes olyan partnerben gondolkodni, aki kiegészíti a mi hiányosságainkat és olyan erősségekkel rendelkezik, amelyekkel mi nem és így valóban támaszkodhattok egymásra. Fontos, hogy a partnerek között meglegyen a kölcsönös tisztelet és mindenki a szívügyének tartsa a vállalkozás fellendítését. Egy cég, egy vállalkozás ugyanis csak akkor működhet megfelelően, ha időt és pénzt fektetünk abba.

Milyen lehetőségek közül lehet választani, ha céget szeretnél alapítani?

Alapíthatsz egyéni céget, ha mégis inkább egyedül igazgatnád a cégedet és nincs szükséged partnerekre. A társasági formák között megtalálható a Kft., a Bt., és a Zrt. is. Most ezekről tudhatsz meg kicsit többet!

Mit kell tudnod a különböző társasági formákról?

Az egyéni cég cégnyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre. Olyan természetes személy alapíthatja, aki szerepel az egyéni vállalkozók listájában. Alapító okirat aláírásával lehet egyéni céget alapítani. A Kft. egy népszerű vállalkozási forma. A tulajdonosok felelőssége korlátolt, azaz csakis a cégben lévő tulajdonrészükig terjed. Kft-t egy és több személy is alapíthat.

Bt -t csak több személy alapíthat. Bt. alapításakor szükség van kül - és beltagra. A beltagnak van nagyobb felelőssége, mert a teljes vagyonával felel a társaság működéséért. A kültag felelőssége csak a szerződésben foglalt vagyonra terjed ki.

Ha Zrt.-t szeretnél alapítani, erre is van lehetőség. A Zrt. alapítása előre meghatározott számú és névértékű részvényből álló alaptőkével történhet. A tagoknak vannak kötelezettségei, ami a részvény névértékének vagy kibocsájtási értékének szolgáltatására terjed ki.

Hogyan dönts?

A döntés meghozatalában a Logosz Cégcsoport lehet a szolgálatodra, akiknek a székhelyszolgáltatás is a profiljukba tartozik. A 2017. évi CL. törvény, és a 7/2017. (VI.1) IM rendelet leírja, hogy milyen feladatai vannak egy székhelyszolgáltatónak: „A székhelyszolgáltató az a személy, aki, vagy amely üzletszerű gazdasági tevékenységként az adózó üzleti és hivatalos iratainak munkaidőben történő átvételéről, érkeztetéséről, megőrzéséről, rendelkezésre tartásáról, valamint a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítéséről, így különösen a cég (megbízó) székhelyéhez és a cégiratokhoz kapcsolódó hatósági kényszer-intézkedések tűréséről.”

Kapcsolódó cikkek

Jó ötlet télen klímával fűteni?

Jó ötlet télen klímával fűteni?

Ha úgy szeretnék klímaberendezést vásárolni, hogy azt télen fűtésre használjuk, ma már van rá lehetőség.

Így készül a tökéletes többnyelvű honlap

Így készül a tökéletes többnyelvű honlap

Ha a vállalkozásunkkal szeretnénk a nemzetközi vizekre evezni, ez bizony egy kihagyhatatlanul fontos téma.

Ásványvízmárkák marketingstratégiái

Ásványvízmárkák marketingstratégiái

A marketingstratégiák fontos szerepet játszanak az ásványvíz márkák piaci pozíciójának megerősítésében.