Elválasztaná a magánegészségügyet a közfinanszírozottól a kormány, miközben még azt sem látni pontosan, mekkora az iparág. – írja a HVG.hu

Illusztráció. Forrás: nedoc.ie

Bibliai attrakcióra készül Kásler Miklós miniszter.

Ahogy Mózes a Vörös-tengert, ő a magánt és a közfinanszírozottat fogja szétválasztani az egészségügyben. Míg az előbbit Isten segítette a csoda véghezvitelében, az utóbbit Orbán Viktor miniszterelnök utasította.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumában készülő újabb salátatörvény még nem nyilvános tervezetébe belekerült, hogy „közfinanszírozott kapacitások igénybevételével nem nyújtható nem közfinanszírozott ellátás”.

A döntés ezer gyakorlati problémát vet majd fel, már ha megéri a kodifikálást. Egyebek mellett arra is választ kellene találni, hogy minek hoz létre az állam olyan méretű kapacitásokat, amelyek működtetéséhez nem ad megfelelő finanszírozást. Még ha lenne is kellő számú orvos és szakdolgozó (persze nincsen), a műtők kihasználatlanok, a nagy értékű diagnosztikai eszközök kapacitásuk töredékével működnek. Ezekhez képest már apró részletkérdés, hogy az állami kórházak kérhetnek-e a betegtől napidíjat egyágyas elhelyezésért, vagy hogy számlázhatnak-e a külföldi beteg ellátásáért.

A magyar egészségügyben hagyománya van az állami kapacitások magáncélú használatának. Népszerű megoldás, hogy az orvos a kórházban fogadja a magánbetegét, vagy magánrendeléséről oda küldi vissza, gyorsított üzemmódban juttatva tb-finanszírozott diagnosztikához, műtéthez a hálás pácienst. De a „visszafoglalkoztatás” sem példa nélküli, a Semmelweis Egyetem kft-je vagy a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház VIP-részlege is a saját közalkalmazottainak ad fizetős másodállást. A politika mindeddig kudarcot vallott a tiszta viszonyok megteremtésével. Az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, Mikola István által jegyzett kórháztörvényt 2002-ben a Medgyessy-kabinet vonta vissza. Szocialista verzióját az akkori ellenzék fúrta meg. Ez a jogszabály lett volna a privatizáció alapja, lehetővé téve az orvosok szellemi szabadfoglalkozású jogállását. Hasonlóképpen vérzett el a közfinanszírozott kórházak magánműködtetésbe adása, ahogy a gazdasági társaság formájában való gazdálkodást az állami, költségvetési lét egyeduralma váltotta fel.

Forrás: HVG.hu

Szócska Miklós és Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkárok is nemegyszer adták hallgatóságuk tudtára, hogy Orbán nem nézi jó szemmel az „állami és a magán” keveredését. Többször is szóbeszéd tárgya volt, hogy a közfinanszírozott ellátást nyújtó képalkotó és labordiagnosztikai, művesekezelő magánvállalkozásokat államosítják. Ha az einstandolás el is maradt, az uniós beruházásoknak köszönhető gépbeszerzések átrendezték a piacot: az elmúlt években felére-harmadára csökkent a közfinanszírozott magánszolgáltatók részesedése mind a CT/MR, mind a labordiagnosztika területén.

Csalódnia kell azonban annak, aki pontos adatokat vár arról, hogy valójában mekkora a magánszféra súlya és szerepe az egészségügyben. A laikus érdeklődőknek legfeljebb a kíváncsiságuk marad kielégítetlen, a döntéshozók azonban adatok, tanulmányok híján csak vakrepülésbe kezdhetnek a reformterveikkel. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 2017-ben a gyógyító-megelőző ellátások 1200 milliárdos kasszájából 323 milliárd forintot utalt vállalkozásoknak. Ezért a pénzért nem fizetős szolgáltatást kaptak a biztosítottak. De az sem számít kivételnek, ha az egészségügyi szolgáltatást nyújtók – orvosok, diagnosztikai vállalkozások – nem az egészségbiztosítóval, hanem a kórházzal szerződnek, így az ő teljesítményük és díjazásuk nem szerepel a fenti statisztikában.

Forrás: HVG.hu

A háztartások kiadási szerkezetét számszerűsítő KSH adatai évi 700 milliárd forintot meghaladó egészségügyi ráfordítást jeleznek. Ennek nagyjából a fele orvosságok vásárlására megy el. A kiadások része a paraszolvencia, a gyógyászati eszközök – például a szemüveg – megvásárlása, ahogy a magánorvosi rendelőkben hagyott díjak is. Ez nagyjából annyit tesz, hogy az egészségügyre fordított obulusok kétharmada köz-, egyharmada pedig magánkiadás. Ezzel az OECD statisztikája szerint Magyarország a negyedik helyen áll a polgárai ellátásához a legkisebb arányban hozzájáruló államok sorában. A Primus, a magánegészségügyi szolgáltatók egyesülete – a Szinapszis piackutató és a Coface cégminősítő adataira hivatkozva – kalkulációja szerint 2015-ben 200 milliárd forint legális, számlára kifizetett összeg landolt a magán-járóbetegellátásban, és akár a 100 milliárdot is elérhette a szürkezónában realizált bevétel. Ezzel szemben a közfinanszírozott szakrendelőket összefogó szövetség úgy tudja, hogy az évi 65 millió járóbeteg-szakorvos találkozónak mindössze az 1–3 százaléka zajlik a magánszférában. Tavaly összesen 137 milliárd forintot fizetett az egészségbiztosító a járóbeteg-ellátásra.

Illusztráció. Forrás: Shutterstock

A cégközlönyben szereplő nyilvántartásokat összesítő Opten Kft. szerint tavaly 474 milliárd forint nettó árbevételre tettek szert azok a vállalkozások, amelyeknek a fő tevékenysége a humánegészségügyi szolgáltatás. Csakhogy ha ebből az összegből az egészségbiztosítótól kapott 323 milliárd forintot levonjuk, jócskán lecsökken a magánegészségügy teljesítménye. A Magyarországon élő külföldiek és a céges megbízások forintjai is módosítják a végösszeget. Tovább közelítve az igazsághoz, a magánvállalkozóként közintézményeknek számlázó orvosok mérlegadataival is korrigálni kellene, ahogy a magánrendelőknek vállalkozóként számlázók árbevétele is duplázódik: saját mérlegében és az őt alkalmazóéban is megjelenik ugyanaz a teljesítmény. Vagyis a jobb, sorállás nélküli ellátásért zsebből fizetők tábora messze nem olyan népes, mint első látásra tűnhet.