Minden nyugati sajtóorgánum kiemeli, hogy Soros György alapította a Közép-európai Egyetemet, amely hamarosan kivonulhat Magyarországról. – írja a Napi.hu

Fotó: Szabó Zsuzsanna / Napi.hu

A tudósításokban bírálják a kormányt és megjegyzik, hogy Orbán Viktor amerikai és európai támogatói nehéz helyzetbe kerülnek a CEU távozása miatt.

A Soroshoz kapcsolódó egyetem elviszi kurzusait Magyarországról. Ezzel a címmel indítja a Közép-európai Egyetem (CEU) csütörtöki bejelentéséról szóló tudósítását a Financial Times. Az intézmény programjainak jelentős része a következő tanévet már Bécsben kezdheti, ha a magyar kormány nem írja alá a CEU budapesti működését biztosító nemzetközi megállapodást. Az összes többi nyugati sajtóorgánum is címében emeli ki, hogy az intézményt Soros György magyar származású amerikai üzletember alapította.

Szélsőjobboldali?

A legélesebben a brit Independent fogalmaz, amelynek címe szerint Magyarország szélsőjobboldali vezetője, Orbán “rákényszeríti a Soros György alapította egyetemet, hogy elhagyja az országot”. A lap szerkesztői ezt követően emlékeztetnek arra, hogy Soros liberális programokat támogat a világon mindenütt, így Magyarországon is, és úgy értelmezik a budapesti vezetés Soros-ellenes fellépését, hogy a Fidesz-kormány antiszemita gyűlöletkampányt folytat.

Felidézik, hogy Soros György mint az Orbán Viktor liberális ellenzékét mozgató bábjátékos jelent meg a tavaszi választási kampány egyes kormánypárti plakátjain. A civil szervezetek elleni törvény nyomán Nyílt Társadalom Alapítvány korábban Berlinbe költöztette budapesti irodáját. A brit sajtóorgánum arra is emlékeztet, hogy a toryk európai parlamenti képviselőit hevesen bírálták hazájukban, miután leszavazták a magyar vezetést a demokrácia korlátozása miatt elítélőSargentini-jelentést.

Kiszorították

A Finacial Times (FT) tudósítása szerint a CEU arra panaszkodik, hogy “kiszorítják” Magyarországról az Orbán Viktor vezette kormány követelései, amelyeket a felsőoktatási törvény módosításába foglaltak. Ezek ugyan minden intézményre vonatkoznak, ám a közmegítélés szerint a Közép-európai Egyetemet célozták, mivel ez az az intézmény, amely magyar és amerikai akkreditációval rendelkező kurzusokat indít.

Az FT, hasonlóan a többi sajtóorgánumhoz, megjegyzi, hogy David Cornstein amerikai nagykövet igyekszik közreműködni az egyetem és a kormány vitájának elsimítása érdekében. A washingtoni adminisztráció prioritásként tekint a CEU Budapesten tartására, ebben az ügyben az egyébként éles politikai harcot vívó kormánypárti és ellenzéki politikusok egyetértenek.

Megkérdőjeleződik a tanszabadság

Az amerikai AP hírügynökség azzal indítja tudósítását, hogy Magyarországon megkérdőjeleződik a tanszabadság azzal, hogy a CEU bejelentette: hamarosan Bécsbe telepítheti át az USA-ban akkreditált oktatási programjait, mivel bizonytalannak tartja az akadémiai szféra helyzetét Magyarországon.

Az AP híre szerint az egyetem problémája csak mellékszál Orbán Viktor miniszterelnök nacionalista, bevándorlóellenes kormánya és a CEU alapítója, a magyar-amerikai filantróp milliárdos, Soros közti küzdelemben.

A New York Times szintén hangot ad annak a véleményének, miszerint a magyar kormánypropaganda egy gonosz nemzetközi hálózat vezetőjének láttatja Sorost, amelynek célja Magyarország keresztény értékeinek aláásása, illetve amely lehetővé akarja tenni, hogy a muszlim bevándorlók árasszák el az országot.

Mindkét félnek sokba kerül

Az FT idézi Liviu Mateit, a CEU rektorhelyettesét, aki elmondta, hogy néhány ezer embernek kellene költöznie, ha nem jön össze december 1-jéig az egyezség a budapesti kormánnyal. Tanárokat, diákokat és az adminisztráció munkatársait érinti a változás. Az AP-nek nyilatkozó egyik hallgató, az Ukrajnából érkezett Alekszandra Ivanova megjegyzi, hogy a diákoknak drágább lesz az élet Bécsben, ami a jövendő egyetemistáit befolyásolhatja abban, hogy a CEU-ra jelentkezzenek-e.

A Guardian cikke szerint Orbán Viktornak is sokba kerülhet az egyetem távozása – ha nem is anyagilag, politikailag. Magyarország miniszterelnökének brüsszeli és washingtoni támogatói ugyanis nehéz helyzetbe kerülhetnek az ügy miatt. Például a Fidesz európai pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) jórészt szemet hunyt a magyar kormánnyal szembeni korrupciós vádak, a sajtószabadság és a jog uralmának korlátozása miatt, ám az EPP vezetői jelezték, hogy a CEU-val szembeni fellépésre vörös vonalként tekintenek, amelynek átlépése elfogadhatatlan.