A nő 2017 nyarán adta át a felvételeket D. Istvánnak, aki megzsarolta Gyárfás Tamást. Újabb részleteket tudtunk meg a szövevényes ügyről. – írja az Index.hu

Portik Tamás a bíróságon 2016. március 31-én.    Fotó: Ajpek Orsi / Index

Még 2017 nyarán Portik Tamás élettársa adta át D. Istvánnak azokat a hangfelvételeket, amelyek leiratából pár hónapra rá először megzsarolták Gyárfás Tamást, értesült az Index.

Úgy tudjuk, D. István ezt tavaly december 6-án tett vallomásában árulta el a rendőröknek, ahogy azt is, hogy aztán társaival elkészítették azt a leiratot, amelyet Jozef Rohac ismerőse, a szlovák Imrich K. juttatott el az év őszén Gyárfásnak. Tehát amíg Imrich K-t, mint az egyik zsarolót már régebben beazonosította a rendőrség, D. Istvánhoz és társához, S. Gáborhoz csak tavaly év végén jutottak el a rendőrök. Ebben egy tanú volt a rendőrök segítségére, valószínűleg ő kötött nyomozati alkut.

Miután D. István vallomást tett, a rendőrség Gyárfás akkori ügyvédjétől, Bánáti Jánostól kérte el a zsarolókkal folytatott levelezést. Merthogy a zsarolók Bánátinak írtak levelet, aki a “kérésükről” értesítette Gyárfást. Vallomásában D. István azt állította, hogy már nem fér hozzá a Bánátival, Günter Regen álnéven folytatott levelezéshez, mert azokat törölte, a postafiók jelszavát pedig már elfelejtette. A levelezést, amelyről úgy tudjuk, hogy kinyomtatva mintegy húsz oldalnyi szöveget tesz ki, a rendőrök végül az ügyvéd számítógépéről nyomtatták ki. Bánáti a rendőröknek azt mondta, a hangfelvételt, amit a zsarolók küldtek, átadta már Gyárfásnak. Az úszószövetség elnöke éppen Kínában volt, amikor értesült a rendőri akcióról, ekkor jelezte ügyvédjének, hogy hol találja meg a felvételt, amit így az ügyvéd át is adott a nyomozóknak.

Fotó: Vajda József

Ha D. István igazat mondott a vallomásában, akkor a Prisztás-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantásos merénylet miatt jogerősen elítélt Portik élettársa hozzáfért ezekhez a felvételekhez. Kérdés, hogy mindezt önszántából, netán Portik kérésére tette. Portik egyik ügyvédje, Bólyai János korábban az Index megkeresésére elmondta, ügyfele nincs túl jól egészségügyi állapotban, nem nagyon lehet vele beszélgetni, a külvilág nem igazán érdekli. De kérdésünkre azt is elmondta, hogy Portikot látogathatják a kapcsolattartói.

Az alvilág mindeközben azt találgatja, hogy az a több száz órányi hangfelvétel, amelyeket Portik már a kilencvenes évek eleje óta titokban rögzített, kiket hozhat nehéz helyzetbe a bűnözők közül. Ez azért izgalmas kérdés, mert miután 2012-ben Portikot lecsukták és elindultak a büntetőperek, a szlovák Jozef Rohácon és rajta kívül csak egy-két embert vontak felelősségre az emberölési ügyekben, noha voltak olyan tanúvallomások, amelyek másokat is gyanúba kevertek.

Az, hogy Portik élettársa – akár élettársa kérésére, akár önszántából – fel akarta használni a felvételeket (legalábbis a Gyárfásra vonatkozókat biztosan), megerősíti azt az értesülésünket, miszerint az egykori olajmaffiózó pénzszűkében van. Több, Portikot korábban közelről ismerő forrásunk szerint ugyanis “erős túlzás”, hogy a bűnözői karrierjét telefonfülke-fosztogatóként kezdő, majd az Energol “marketingigazgatójaként” az alvilágban karriert építő férfi annyira vagyonos, milliárdos ember lenne, mint amennyire azt szerette híresztelni magáról.

Bár a kilencvenes években valóban több százmillió forintja lehetett, de az életvitelét és a rezsijét ismerve a kétezres évek közepétől ez az összeg látványosan apadhatott. Nagyon sok pénzt felemésztett a hat éven át tartó bujkálása, noha információink vannak arról is, hogy ez idő alatt az embereit a “nevével” fizette ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amikor az “emberei” bevédtek helyeket, embereket, akkor hivatkozni tudtak Portikra, nem beszélve azokról a különféle ingatlancsalásokról, amiben szintén érintettek voltak a hozzá közel állók.

Az ugyanis kétségtelen, hogy neve volt az éjszakában, főleg azok után, hogy a bujkálása miatt úgy tűnt, jó kapcsolataival mindent meg tud úszni. Portik szökését ugyanis sokan annak tulajdonítják be, hogy valaki súgott neki a hatóságok részéről. De egyesek visszaemlékezése szerint egyszerűen csak szerencséje volt: a ’90-es években ugyanis annyira összerúgta a port az orosz maffiával, hogy még az Energol bebukása előtt menekülnie kellett az oroszok elől.

A bujkálása után, immár “tiszta emberként” az is növelhette az ázsióját, hogy az éjszakai életben és rendőri körökben is tudták, de legalábbis sejtették, hogy Portiknak köze van a kilencvenes évek több nagy leszámolásos ügyeihez, ezért sokan féltek tőle, amiből ő és az emberei is profitálni tudtak, ha le akartak húzni valakit pénzzel.

De ez már a múlt. Több, egykoron őt ismerő forrásunk szerint ez a pénzszűke magyarázatot adhat arra is, miért kezdte el élettársa a zsarolási akciót 2017 nyarán.

A családjával is összeveszett Portikért

Az élettárs szerepe egyébként különösen érdekes Portik pályafutásában. Élettársának édesanyja már több interjúban elmesélte, hogy lányával Portik még 1994 környékén egy budapesti edzőteremben ismerkedett meg. Az értelmiségi, felső középosztálybeli családból származó lány családja ellenezte a kapcsolatot, mert az akkor huszonéves, luxusautókkal furikázó Portikról ordított, hogy a pénzt bűnözésből keresi. De a szülők nem tudtak hatni a lányra, aki Portiknak négy gyermeket szült. A nő édesanyja már több interjúban elmondta, hogy Portik arra kényszerítette élettársát, hogy diktafonnal rögzítsen titokban minden beszélgetést, amit folytat. Portik “anyósa” beszél arról is, hogy szerinte a férfit valakik kiképezhették, nem csak a beszélgetések rögzítésére, de más olyan technikákra is, amiket a titkosszolgálatok ismernek.

Emiatt vannak, akik azt gyanítják, hogy Portik valahova “be volt kötve”, noha van ennél egyszerűbb magyarázat is. A rendszerváltáskor több, egykoron az állambiztonságnak dolgozó ember lett munkanélküli, közülük többen az alvilágban jelentek meg. Portiknak is volt olyan cégtársa, aki az Energol alapítása előtt nem sokkal még a Nemzetbiztonsági Hivatalnál dolgozott.

Azt pedig több visszaemlékezés is megerősíti, hogy bujkálása alatt Portik jól szervezett, konspiratív találkozókat szervezett azokkal, akikkel találkozni akart. Volt, hogy embereivel órákat motoroztatta azt, akivel találkozni akart, egy alkalommal az anyósával is leszervezett egy ilyen találkozót.

Portik bujkálása után élettársa megszakította a kapcsolatot a családdal, édesanyja hiába próbálkozott vele kapcsolatba lépni. A kétezres évek közepén az élettárs nevére került az a budai ingatlan, amit Portik Tamás Gyárfással cserélt el. (Ez az a villa, ahonnan Portikot 2012-ben elvitték a TEK elfogóemberei. Az ingatlant néhány éve eladták.) Erről a Fenyő-ügyön dolgozó rendőröknek is tudomása volt, ha máshonnan nem, akkor az élettárs édesanyjától.

Élettársa édesanya ugyanakkor váltig állította, hogy ebben az időszakban Portiknak tényleg nagyon jó rendőri és titkosszolgálati kapcsolatai lehettek, mert bármelyik hatósághoz is fordult a család, a férfi erről szinte rögtön tudomást szerzett. Még az akkori kormányfőnek, Gyurcsány Ferencnek is írt levelet, hogy segítsen neki, hiába. A kapcsolat lánya és anya között azután sem állt helyre, hogy Portikot bebörtönözték.