Pálinkás József atomfizikus, az MTA korábbi elnöke most a szlovákiai Pátria Rádió vendége volt, ahol Veiszer Alinda kérdezgette műsorában. – írja az Index.hu

Fotó: Huszti István

Rögtön az első kérdésre, miszerint hogyan lesz vége ennek az MTA-átalakításnak, Pálinkás azt mondta, ez már inkább „zűrzavar”, mintsem átalakítás, nem volt semmilyen egyeztetés vagy jelzés, hanem egy hatalmi játék része lett.

Elkezdődött egy huzavona, már-már zsarolás, hogy a Magyar Tudományos Akadémia hogy akasztja fel magát, mert ha nem, akkor ők akasztják fel. Ennyi erővel mással is megzsarolhatták volna, ellophatták volna néhány akadémikus unokáját. Ez egyszerűen zsarolás, amit Palkovics miniszter úr csinál

– fogalmazott a kormányról Pálinkás. Ennek ellenére lát egy olyan megoldást, ami bár nem pozitív, de kompromisszumos.

Rögtön ezután arról beszélt, hogy ő maga csalódott a magyar értelmiségben,

hogy fél kiállni, és fél attól, hogy teljesítse értelmiségi feladatát, azaz megmondja, hogy miről mit gondol, kertelés nélkül. Az, hogy kezd kialakulni ilyen kritikanélküliség, azt értelmiségiként rémülettel szemlélem. Én elhiszem, hogy senki sem szereti a kritikát, de én az életem során igyekeztem magam olyan emberekkel körülvenni, akik ha én hülyeséget akarok csinálni, akkor megmondják a szemembe, hogy ez így nem jó.

Azt is mondta, a Fidesz a megszerzett kétharmadát nem arra használja, hogy egységesebbé tegye és összefogja a nemzetet, hanem épp ellenkezőleg, megosztásra használja. Pálinkás egyébként 2008-ban mondott le minden országgyűlési mandátumáról és lépett ki a Fideszből, amikor az MTA elnöke lett.

Pálinkás szerint a világ már annyira differenciálódott, hogy az olyan jelzőknek, mint a liberális, konzervatív, nincs sok értelme már, majd ezután kicsit személyesebb témákra tértek rá. Az egész interjút itt lehet meghallgatni.

A 2018-as választás után a kormány nekifogott, hogy megreformálja/bedarálja a magyar tudományosságot. Röviden: a kormány akarja megmondani, hogy milyen kutatási témára mennyi pénzt ad.A 2019-es költségvetési tervezetből kiderült, hogy teljesen átalakítanák a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) finanszírozását. A pénzosztást a Palkovics László vezette új, Innovációs és Technológiai Minisztérium venné át. Az MTA vezetőségével erről nem konzultáltak.

2018. június 30-án leváltották Pálinkás Józsefet, a magyar tudományfinanszírozást irányító NKFIH elnökét. Döntési jogköreit részben Palkovics vonta magához, a kifizetéseket felfüggesztették. 2019. február elején kiderült, hogy Palkovics László teljesen elvenné az MTA kutatóintézeteit, kiürítené az Akadémiát, érdemi kompromisszumra nem hajlandó.

Pár napja az is kiderült, hogy Palkovics évekig kapott 800 ezres fizetést az MTA-tól, pedig nem is publikált. 2006-ban lett az MTA levelező tagja, 2013 óta pedig a rendes tagja. Emellett az ezredforduló óta az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének, a SZTAKI-nak a munkatársa. A jelenlegi miniszter a Magyar Narancs szerint úgy kapott fizetést mindkét helyről, hogy utoljára 2014-ben publikált. Az Akadémia rendes tagjaként havi 455 ezer forintot kap Palkovics, míg a SZTAKI-tól (legalább tavaly júniusig) havi 800 ezer forintot kapott.