Úgy tűnik, nem találtak megfelelő magyar családot. – írja a 444.hu

Forrás: 444.hu

Joggal merül fel a kérdés: kik lehetnek annak a boldog családnak a tagjai, akik a kormány friss, gyerek- és családtémákkal foglalkozó, konzultációsnak nevezett kampányanyagain szerepelnek?

Bizonyos jelekből úgy tűnik, hogy oroszok.

Azért valószínű, hogy oroszok, mert a képet az Oroszországban élő Dasha Petrenko fotós készítette, akinek a munkái egyébként több hasonló fotógyűjteményből letölthetőek.

Ha pedig az ember kicsit utánanéz és megkapargatja a felszínt, az is kiderül, hogy ez a Kormányzati Mintacsalád bizony nem a hagyományos-konzervatív családmodell ortodox követője.

Apuka például bármilyen üdvözülten mosolygjon is a fideszes kampányanyagban az aranyszőke felesége mellett, szennyes titkot rejteget. Nézd csak, milyen önfeledt hahotával az arcán pózol itt egy egészen más Barna Anyukával és Markáns Szemöldökű Kislánnyal!

De egy ilyen Tűzrőpattant Apuka mellett Barna Anyuka sem lehet nyugodt, kilencedik hónap ide vagy oda. Ne is legyen, némi lapozás árán kiderül ugyanis, hogy Bi- sőt Trigámista Apukának a jelek szerint már rég volt családja, benne egy Nagylánnyal, amikor összeszűrte a levet vele, illetve párhuzamosan Szőke Anyukával is:

Na nem mintha Szőke Anyukát annyira kéne félteni! Egy titkos kapcsolatból ugyanis van neki még egy Angyali Kislánya, Apuka, nélkül:

De ennél van a lejjebb! Ez a családi értékekre magasról köpő Lipsi Nő néha magára hagyja mind a 2-3 (20-30?) balkézről való gyerekét és magát Mindenre Kész Szinglinek hazudva Fiatal Kandúrokkal hetyeg!

A fotók forrása: Shutterstock / 444.hu

Ezen a ponton hagytam abba a Ruszki Fertő piszkálását, mert Gyakorló Családapaként egyszerűen megrémültem attól, hogy még mi kerülhet napvilágra.

Ez már az én szélsőlipsi gyomromnak is sok!

(A cikk nem jött volna létre Miklós éles szeme nélkül.)