Frissítés: Az egyik nyilvánvalóan elfogult facebook-os oldal csúnyán megtámadta Fekete Miklóst. Nyilván nem olvasták ezt a cikket, és erős a gyanú, hogy nem is érdekli őket a valóság. Ennek okán most újra megjelenik a tárgyszerű cikk, ezzel a frissítéssel.

Csütörtökön a tatabányai városi közgyűlésen lemondott bizottsági elnöki posztjáról Fekete Miklós városatya, s az eddig felvett honoráriumát közösségi célokra ajánlotta fel. Ez a hír nem lenne országos jelentőségű, ha nem pont az az ember mond le, aki évek óta harcol azért az ügyért, amelynek megoldása érdekében az “ideiglenes bizottságot” létrehozták.

Az ideiglenes bizottság feladata ugyanis a tatabányai vasútállomás akadálymentesítésének megvalósíthatóságának megvizsgálása és megvalósíthatóságának elősegítése volt.

Éppen ezt a témát szorgalmazta Fekete Miklós már évek óta, s egy jó ideig határozati javaslatait – melyeket rendre benyújtott – napirendre sem vette a fideszes többségű közgyűlés. Márciusban még aláírásgyűjtést is szervezett a cél elérése érdekében, de ez sem segített.

Közvetlenül az országgyűlési választások után végül mégiscsak foglalkozni kezdtek a témával, s májusban hivatalosan is megalakult az ideiglenes bizottság két kormánypárti taggal és egy elnökkel, aki Fekete Miklós lett.

Mi az oka tehát annak, hogy fél évvel később mégis úgy döntött az elnök, nem folytatja tovább a munkát?

Fekete Miklóst telefonon érte el a Hírpatak, és pontosan ez volt az első kérdés.

Fekete Miklós önkormányzati képviselő

Hírpatak: Mi van a lemondásának hátterében?

Fekete Miklós: Úgy éreztem, mintha összekötözött lábbal indulnék el egy futóversenyen. Az ideiglenes bizottság munkáját már az első perctől kezdve szándékosan akadályozta a városvezetés. Szakmai segítséget, hatáskört nem kaptam, leveleimre – amelyekben ezt kifogásoltam – hosszú hónapokig választ sem kaptam, majd csak egy elutasító válasz érkezett. Észre kellett vennem, hogy valójában megpróbáltak rászedni engem. Az országgyűlési választások előtt nagy volt a társadalmi nyomás, a város lakói és az ide utazók követelték, hogy oldódjon meg a probléma. Mindenki tudta, hogy ez az én szívügyem, ezért gyorsan létrehoztak egy “ideiglenes” bizottságot a vezetésemmel, így lecsitíthatták a hangulatot. Az emberek megnyugodhattak, hogy jó kezekbe került az ügyük.

Hírpatak: Mi történt ezután?

Fekete Miklós: Sajnos semmi. Nem teljesítették a kéréseimet, nem kaptam a várostól szakmai segítséget (például közlekedési szakértő), csupán egy adminisztrátort. Az ideiglenes bizottságnak nem adtak jogkört, hogy tárgyalhasson az ügyben a város nevében. Ellehetetlenítették a munkámat.

Hírpatak: Akkor vajon miért hozták létre a bizottságot? Csupán a közhangulat javítására?

Fekete Miklós: Nem csak arra. Két céljuk volt vele. Gondoljon csak bele: ha a bizottság működése mellett sem történik semmi még éveken keresztül a tatabányai vasútállomás akadálymentesítése ügyében, Ön szerint ki lenne a bűnbak, akit felmutathatnának, s akire az összes sarat ráhajigálhatnák? Hát én. Azt mondanák, hogy Fekete Miklósnak csak a választási kampány miatt volt fontos a vasútállomás. Aztán mit tett érte? Semmit. Pedig volt rá egy bizottsága.
Arra már senki sem fog akkor emlékezni, hogy a vasútállomás korszerűsítését még maga Orbán Viktor ígérte meg 2016. március 22-én, a Modern Városok Program tatabányai állomásán. A megvalósítási határidő pedig 2018. március 15. (!)

Hírpatak: Emlékszem még arra a bizonyos “közhangulatra”, tényleg sokan támogatták az Ön kezdeményezését. Most tehát cserben hagyja őket?

Fekete Miklós: Dehogy is! Éppen ellenkezőleg: nem adom fel a küzdelmet, mert ez a tatabányaiak számára az egyik legfontosabb beruházás. Ezért javaslataimat beadtam a 2019-es I. féléves munkatervhez is, és be fogom nyújtani a költségvetéshez is.

Ugyanakkor úgy látom, hogy csak komoly társadalmi nyomással lehet a fideszes városvezetést arra rávenni, rákényszeríteni, hogy az emberek érdekében lépjen. Ezért folytatom, folytatjuk a támogató aláírások gyűjtését, és folytatom a harcomat tovább.

Hírpatak
Korábbi cikkek a témában:
Mit mikorra ígért a kormány Tatabányán?
Világossá vált, miért nem nem akadálymentesítés Tatabányán

Frissítés: Időközben eljutott a Hírpatakhoz Fekete Miklós lemondó levele, amelyet a város polgármesterének írt. Íme:

“Tisztelt Polgármester úr!

Ez év májusi közgyűlésünkön döntöttünk az Újvárosi Tatabányai Vasútállomás akadálymentesítésének megvalósíthatóságának megvizsgálása és megvalósíthatóságának elősegítése érdekében létrehozott ideiglenes bizottság felállításáról.

A bizottság alakuló ülését júniusban tartotta, ahol döntött a munka menetéről. A szabadságok után július elején kértem, hogy a bizottság munkájához segítséget kaphassak, legyen egy olyan szakiroda, amely a döntéseink szerinti szakmai anyagokat elkészíti, előkészíti, sőt egy konkrét levél kiküldésében kértem segítséget.  Türelmesen vártam, de sajnos választ sem kaptam kéréseimre.

A szeptemberi közgyűlésen észleltem, hogy a várakoztatás nem véletlen, a bizottság munkáját tudatosan nehezítik, amely egy politika játszma része. Ebben a játszmában pedig legfeljebb a felelősséget háríthatják rám, pedig a Modern Városok Program keretében nem én tettem – ma már tudjuk – betarthatatlan ígéretet a vasútállomás korszerűsítésére, és egyben akadálymentesítésére.

 Kéréseimet október elején újból megismételtem, melyre csak november közepén kaptam egy gondosan fogalmazott, de tartalmában elutasító választ – szakértelem hiányában minden egyes esetben egy adott hivatali munkatárs fog segíteni. Az is kiderült, hogy egyeztetés nélkül legfeljebb ügyviteli munka elvégzésére számíthatok. A képviseleti joggal is gond van, eseti bizottsági elnök nem képviselheti az önkormányzatot, pedig szükséges lenne a megszabott feladatok ellátásához.

Úgy gondolom, a körülmények nem teszik lehetővé a közgyűlési határozatban megfogalmazott érdemi munkavégzést, a bizottság léte így értelmetlen.

Mindezek alapján az eseti bizottsági elnöki megbízásomról a mai napon lemondok. A feladattal kapott juttatást tatabányai közösségi célokra fogom felajánlani.

Természetesen képviselői jogommal élve továbbra is dolgozni fogok a tatabányai vasútállomás korszerűsítéséért, vele együtt akadálymentesítéséért.

Tatabánya, 2018. november 29.

Üdvözlettel:

Fekete Miklós

önkormányzati képviselő”

Hírpatak