Éppen ideje, hogy elkezdték a javításokat, legutóbb Győrtől-Budapestig 163 veszélyesen nagy kátyút számolt egy autós. – írja a HVG.hu

Illusztráció. Forrás: ATV

Az M1-es autópálya mindkét irányában folyamatosan végeznek javítási munkákat a hónap során. A jellemzően néhány száz méteres szakaszokon ilyenkor korlátozások vannak érvényben.

Március 12-től a Hegyeshalom, majd a tervek szerint március 19-től a Budapest felé vezető oldalon is nagyfelületű javításokkal találkozhatnak a közlekedők. Hegyeshalom irányába, Bicskénél, a 46-os és a 60-as kilométer szelvények között indultak el először a nagyfelületű burkolatjavítások.

  • március 19-től március 22-ig a 68-69-es kilométerszelvények között kezdődnek fix terelés mellett munkálatok
  • március 23-tól a 68-as kilométer szelvénytől a 105-ös kilométer szelvényig hétköznaponként 7 és 19 óra között javítják az utat.

Az ütemezett munkákról a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az Útinform weboldalán is folyamatosan beszámolnak. Az M1-es autópálya nagy forgalma miatt torlódás bármely napszakban kialakulhat, ezért akár a határ felé tartva, akár Budapest felé autózva jelentősen megnőhet a menetidő.

Az Utinform külön kitér arra, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a sebességhatárokat, és a munkaterületek mellett vezessenek óvatosan.