Azt mondják, a baktérium jelenléte önmagában nem jelent problémát egy hűtőipari üzemben – írja a 24.hu

Illusztráció! Forrás: Lynn Angeles

Nem hibázott a gyártó, amelynek üzemében megtalálták az Európa-szerte több halálos áldozattal járó megbetegedésért felelős baktériumot – írta szombati lapszámában a Magyar Idők a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalra (Nébih) hivatkozva.

A Nébih a lap megkeresésére közölte:

a Listeria monocytogenes baktérium jelenléte önmagában nem jelent problémát egy hűtőipari üzemben, ahol közvetlen fogyasztásra szánt élelmiszert nem gyártanak.

Megbetegedést okozó kórokozó azonban egyetlen élelmiszer-előállító üzemben sem lehet jelen, ezért amint a megbetegedést okozó törzs beazonosítása megtörtént, a hatóság elrendelte az ott gyártott termékek visszahívását, amit a cég haladéktalanul megkezdett.

A bajai üzemben a szigorított takarítást követően megindult a próbatermelés, az élelmiszer-biztonsági szakemberek fokozott mintavétellel ellenőrzik a munkát, a feldolgozóból egyelőre nem kerülhetnek a piacra termékek.

A hatóság – a Greenyard mellett – más hűtőipari üzemeket is kiemelten ellenőriz, a többi hazai hűtőipari üzemben nem találták meg a megbetegedést okozó baktériumtörzset.

A bajai feldolgozóban több márka termékei készülnek, az Iglo mellett több áruházlánc saját márkás fagyasztott árui kerülnek ki a multinacionális társaság magyarországi üzemből.

InstaCash Banner 336x280