Molnár Gyula, az MSZP elnöke szombat délután ellátogatott a 67. Bányásznap egyik helyszínére, a Május 1. parkba, és ott az MSZP-pavilon vendége volt. – tájékoztatta a Hírpatakot a városi elnök.

Molnár Gyula MSZP-elnök Tatabányán    Fotó: Hírpatak

Takács Péter elmondta, hogy a pártelnök kötetlen beszélgetéseket folytatott a tatabányaiakkal, többen is megkeresték őt kérdéseikkel, illetve néhányan javaslatokat is megfogalmaztak a pártvezetés számára. Az érdeklődők nagyobbik része a nyugdíjas korosztályból került ki, többek között az érdekelte őket, hogy a szocialistáknak milyen terveik vannak a nyugdíjasok életkörülményeinek javítására.

Molnár Gyula tatabányai programját a skanzen megtekintésével folytatta.

A szemerkélő eső ellenére az MSZP-pavilon sok látogatót fogadott. A népszavazási kezdeményezéseket 180 választópolgár látta el aláírásával.

Külön érdekessége volt ennek a helyszínnek, hogy az MSZP két másik ellenzéki párttal is megosztotta a területét. A PM és a DK is aláírásokat gyűjtött. Úgy látszik, hogy helyi szinten könnyebben megy az együttműködés, mint a nagypolitikában.

Takács Péter tájékoztatta lapunkat, hogy a kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt vasárnap már nem nyit ki az MSZP-pavilon.