A kancellárasszony szerint októberben elő kell venni Orbánt, mert az Unió jogállami alapjai vannak veszélyben. – írja 444.hu

Fotó: Leon Kuegeler/Anadolu Agency

A gőzerővel kampányoló, a szeptember 24-i választásra készülő Angela Merkel ezúttal a Berliner Zeitungnak és keménykedett egy sort a magyar kormánnyal szemben is.

A kereszténydemokrata CDU-t vezető politikus egyszerre igyekszik erősnek mutatkozni a bevándorlást mereven elutasító és azt pártoló választókkal – előbbieket a szigorúbb kitoloncolási feltételekkel, utóbbiakat a renitens európai országok ostorozásával próbálja megszólítani.

A kancellárasszony az utóbbi polgároknak címkézve keddi interjújában kommentálta a magyar kormány álláspontját az Európai Bíróság kvótaperben hozott ítéletével.
Kérdésre válaszolva Merkel azt mondta, hogy “az unióban egyetértünk a külső határok védelméről, a segélyezés, valamint az afrikai országokkal folytatott migrációs partnerségek fontosságáról, és nagyrészt az új menedékjogi rendszerről is.

A menekültek szolidaritás alapján történő elosztását Európában jelenleg 28 közül három vagy négy ország utasítja el. A többiek kifejezték hajlandóságukat, hogy kooperáljanak, és az Európai Bíróság döntése még a szlovák miniszterelnök szerint is elfogadható. Egyetlen kormány van, amelyiket az Európai Bíróság ítélete nem érdekli, ez elfogadhatatlan.

A Berliner Zeitung újságírója erre visszakérdez, ez vajon Merkel szerint azt jelenti-e, hogy Magyarországot ki kell tenni az EU-ból.

Ez azt jelenti, hogy Európa alapvető kérdésről, az európai jogközösségről van szó. Erről az októberi Európai Tanácson beszélnünk kell.

444.hu