Kiskunhalasi diákok ültek a buszon, amely karambolozott egy személyautóval. A kocsi sofőre a helyszínen meghalt. – írja a Baon.hu

Fotó: maszol.ro
A baleset Körösgégény belterületén egy kanyarban történt péntek délután, amikor a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium csoportját szállító autóbusszal frontálisan ütközött egy személyautó.
A gépkocsiban utazók közül egy személy a helyszínen életét vesztette, ketten kórházba kerültek a Maszol.ro beszámolója szerint. A halasi diákcsoportot vezető Bíró Emőke tanárnőtől kapott tájékoztatás szerint a buszon utazók közül senkinek nem esett baja.
Az autó péntek délután háromnegyed három tájban a Bihar megyei Körösgégény belterületén Nagyvárad felé tartott, amikor a sofőr túl nagy sebességgel vett be egy kanyart és a gépkocsi átsodródott a baloldali sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező, a halasi gimnazistákat és kísérőiket szállító magyar rendszámú autóbusszal.
Fotó: maszol.ro
A romániai hírportálok vezető hírben számoltak be a tragikus balesetről. A Maszol.robeszámolója szerint a gépkocsit vezető 34 éves férfi a helyszínen meghalt. A 28 éves feleségét, valamint az 5 és 9 éves kislányait súlyos sérülésekkel szállították a mentők kórházba.

A magyar buszon 28 fő utazott, senki nem sérült meg, az ijedtségen és az átélt élményeken kívül senkinek nem esett baja. Köszönhető annak is, hogy a buszon mindenki be volt kötve, a gyerekek is a helyükön ültek, fegyelmezettek voltak utazás közben

– tudtuk meg Bíró Emőkétől, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium tanárnőjétől, aki a balesetről azonnal értesítette a gimnázium igazgatónőjét.

Az autóroncsot és az összetört autóbuszt is egy Nagyváradi telephelyre szállították, ahol a román rendőrség, szakértők bevonásával fogja megvizsgálni mindkét járművet. A magyar busz 24 éves vezetőjét is meghallgatták a nagyváradi rendőrkapitányságon.

A halasi gimnázium pedagógusa a baon.hu érdeklődésére elmondta, hogy a kiránduláshoz az autóbuszt biztosító mélykúti vállalkozás vezetője rövid idő alatt intézkedett és Debrecenből indult értük egy mentesítő járat. Több mint öt órás késéssel tudták folytatni útjukat Magyarország felé, a csoport szombat hajnalban érkezett haza Kiskunhalasra.