Munkaerőkölcsönzésre irányuló szerződést kötött egy román székhelyű céggel a Középnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ. – írja az Mfor.hu

Úgy tűnik, akkora a munkaerőhiány Komárom és Fejér megyékben, hogy már a határon túlról is csábítják az alkalmazottakat – legalábbis erre következtethetünk a közbeszerzési hatóság oldalán most megjelent hirdetményből. Eszerint ugyanis október 19-én kötött szerződést a Középnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ (KNYKK) a marosvásárhelyi Future Job Europe SRL-lel munkaerő biztosítás tárgyában.

A szerződés értelmében a KNYKK

  • autóbuszvezetőt,
  • autószerelőt,
  • autóvillamossági szerelőt,
  • autófényezőt
  • és karosszéria lakatost foglalkoztatna.

Azt, hogy határon túliakkal töltenék fel az üres álláshelyeket, részben a romániai székhelyű társasággal történő szerződés támasztja alá, részben pedig a leendő alkalmazottra irányuló nyelvtudást érintő kritérium.

A KNYKK ugyanis kiemelte:

tekintettel arra, hogy a szabályzatokat ajánlatkérő kizárólag magyar nyelven biztosítja a munkavállaló részére, így a kölcsönzött munkaerőnek – a feletteseivel való kommunikáció – illetve az autóbuszvezető munkakör esetében az utazóközönséggel való kommunikáció érdekében tudnia kell minimum középszinten magyar nyelven kommunikálni.

A többi keresett szakember esetében pedig szakmai szintű nyelvismeret is szükséges.

A közbeszerzést az eljárás megindításról szóló hirdetmény közzététele nélkül folytatták le, és az összefoglaló tájékoztatás szerint mindössze egyetlen cég érdeklődött annyira a feladat iránt, hogy pályázatot nyújtson be. A Future Job Europe-pal megkötött szerződés nettó 248,27 millió forintról szól, ami pontosan annyi, amekkora fedezet erre a célra a KNYKK rendelkezésére állt.

A Future Job Europe nemcsak saját honlapján, hanem a Facebookon is hirdeti az buszvezetői állást. Eszerint kiemelt órabér, pótlékolási rendszer és jelenléti bónuszt kínálnak a dolgozóknak.

Az azonban nagy kérdés, hogy ha csak október 19-én kötötték meg a szerződést, hogy lehet, hogy már június 15-én közzétették az első felhívást a közösségi oldalon.