Ismét gondolt anyukájára Kósa Lajos. – írja az MNO.hu

Forrás: HírTV

Kétmillió-hatszázharmincháromezer-négyszáznegyvenöt euró, vagyis több mint nyolcszázmillió forint

– ekkora összeg ajándékozásáról foglalt hiteles közjegyzői okiratba nyilatkozatot Kósa Lajos és a vele furcsa ügyletbe keveredett megbízó.

A Magyar Nemzet birtokában lévő, 2013. szeptember 26-án kelt dokumentum szerint az illető Kósa Lajosnénak, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter édesanyjának kívánta utalni a pénzt saját bankszámlájáról, a „megajándékozottal történt előzetes egyeztetés alapján”. A dokumentumban a miniszter édesanyjának banki adatai is szerepelnek.

Lapunk kedden közölt már egy részletet az iratokból, amelyekből kiderült, hogy a fideszes vezető négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett – legalábbis ezt foglalták Kósa Lajos és megbízója akaratával a hivatalos dokumentumba.

A miniszter kedden az üggyel kapcsolatban szélhámosságot emlegetett, a dokumentumok hitelességét azonban nem vitatta, s azt is elismerte, járt a papírok fejlécén szereplő Tóth Ádám közjegyző – aki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke – irodájában.

A birtokunkban lévő dokumentumokból kiderül: a felek okiratba foglaltatták, hogy a megbízó a kisrepülőket üzemeltető neves svájci cég, az Altenrhein Aviation AG részvényese. A részben angol nyelvű papírokban feltűnik Czakó János neve is, aki Kósa Lajos mellett másik megbízottként jogosult részt venni a cég 2013-as és 2015-ös részvényesi találkozóján, és ott képviselni a megbízót. S aki – derül ki több papírból is – nem beszél angolul.

Egy másik, 2015-ös papíron is szerepel Czakó János, valamint egy további férfi, Szabó Tamás neve. Mindketten jogosultságot kaptak az okirat szerint arra, hogy 2015 novemberében, illetve decemberében 25-25 millió eurót vegyenek fel a megbízó svájci széfjéből. A trezor a szöveg szerint az UBS Switzerland AG zürichi címén található, még azt is rögzítették, hogy ki a svájci ügyintéző, illetve hogy a nevezett férfiak egy Mercedes-Benz S 350 Bluetec típusú gépkocsival érkeznek.

A dokumentumot aláíró közjegyzőhelyettes többek között figyelmeztette a feleket, hogy be kell jelenteniük az illetékes hatóságnak, ha tízezer eurót meghaladó összeget visznek ki az Európai Unió területéről, vagy hoznak be oda. Az egyik angol nyelvű okirathoz a nemzetközi jognak megfelelő hitelesítést, úgynevezett apostille-t is csatoltak.

A megbízó és a politikus közti kapcsolatról árulkodó első okirat 2013. január 28-án kelt, az utolsó pedig 2015. november 16-án, szemben Kósa Lajos azon állításával, hogy az ügy még 1998 és 2014 közötti debreceni polgármestersége idejére datálódik.

2015. január 12-én kelt az az okirat, melyben a megbízó meghatalmazta Kósa Lajost, hogy helyette és nevében a tulajdonát képező, a Crédit Industriel et Commercial nevű párizsi bank „által kibocsátott részvények tekintetében valamennyi, a részvényest megillető jogokat gyakorolja, ide nem értve a részvények elidegenítését, megterhelését, illetve az osztalék felvételét”.

Kósa Lajos kedd kora délután egy körülbelül négyperces videóban magyarázkodott. Mint mesélte, 2012 őszén kereste fel egy ügyvéddel a csengeri hölgy – aki háztartásbeli –, és mondta el, hogy nagy összegű örökségnek lett a tulajdonosa. Ezt szeretné jól felhasználni, amihez kéri segítségét. Iratai, dokumentumai ezt alátámasztották, erre javasolta, hogy fektesse magyar állampapírba, illetőleg hozzon létre munkahelyteremtő beruházásokat Kelet-Magyarországon.

Később, 2016 végén, 2017 elején más információk alapján jutott arra a következtetésre, hogy a hölgy megtévesztette. Állítja, soha egy fillérhez nem nyúlt hozzá, a lelkiismerete tiszta. Az üzenetben Kósa ugyanakkor nem tett említést az édesanyjának ajánlott és a közokiratban is szereplő sok száz milliós ajándékról.

Emlékezetes, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter mamája különös ritmusérzékkel vásárolta meg két éve a mátészalkai Méker Kft. többségi tulajdonrészét. Idősebb Kósa Lajosné megjelenése után ismeretlen eredetű friss pénz került a vállalkozásba, és az asszony úgy vette át a több száz milliós értékű mátészalkai sertéstelepet a Szalka-Pigtől, hogy az ki tudott egyezni a hitelezőivel. A cég később több mint százhúszmillió forintnyi vissza nem térítendő támogatást is elnyert az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a telep fejlesztésére. Amikor megkerestük, idősebb Kósa Lajosné munkatársunknak azt mondta:

Nekem nincs sertéstelepem. Vagy tudja, mit? Megvettem a fél megyét.

Majd fiához irányított minket. Kósa Lajos akkoriban úgy fogalmazott: édesanyja nem strómanja senkinek.