Nagyon tarthat egy újabb székházbotránytól a rendőrség: szigorították a belépési feltételeket az államfő hivatalában, zárt helyre kerülnek a mobilok – ezentúl igazolnia kell magát a látogatóba érkező Polt Péternek is. – írja a Népszava.hu

Fotó: Tóth Gergő

Több ponton is szigorította az ORFK a Sándor-palotába történő belépés feltételeit – derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.

A legtöbb esetben megtiltják a „kép -és hangrözgítésre alkalmas eszközök”, vagyis, főleg az okostelefonok használatát Áder János hivatalában, az átvizsgálásnál talált eszközöket egy zárt helyen őrzik meg.

Vigyáznak rá, el ne kószáljon

És ez még csak egy a korlátozások közül:

Az ORFK módosított beléptetési szabályzata szerint az őrök megadott helyre kísérik majd a Sándor-palotába hivatali időben, de meghívás nélkül érkező országgyűlési képviselőket.

A politikus „képviselői feladataival összefüggésben, a  képviselői igazolványának felmutatása mellett, az  utasításban foglalt feltételekkel léptethető be a  Sándor-palotába. A  képviselő érkezéséről az  őrség haladéktalanul köteles értesíteni a főigazgatót a képviselő fogadása érdekében. A fogadó személy megérkezéséig az őrség gondoskodik arról, hogy a képviselő az erre a célra kijelölt helyen várakozzon” – áll a hatósági utasításban. Arra is gondoltak, ha a makacs képviselők  mégis ragaszkodnak a mobiljukhoz – mint Hadházyék tették az MTVA épületében; ilyenkor a Sándor-palota őrsége egyszerűen megtiltja nekik a belépést.

Matolcsy György, Polt Péter? Igazolják magukat!

Változik a magas rangú állami vezetők beléptetési rendje is. Bár a korábbi szabályozás alapján személyazonosság ellenőrzése nélkül beengedték őket, most már többek között az MTA, az Állami Számvevőszék, a Magyar Művészeti Akadémia, a jegybank, az Országos Bírósági Hivatal, valamint a Legfőbb ügyészség vezetőjének kilétét is ellenőrizhetik, okmányt kérhetnek tőlük az őrség tagjai.    Mentességet ez alól csak a legszűkebb hatalmi kör kaphat: természetesen az államfő, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, valamint kísérőik és családtagjaik , de nem kell személyit mutogatnia a minisztereknek sem. Ugyanez a szűk csoport mobilt, diktafont is korlátozás nélkül bevihet az épületbe -derül ki az utasításból.

Záruló kapuk

A szigorítások nyilván nem függetlenek attól a ténytől, hogy az ellenzéki képviselők MTVA-székházbeli fellépése, rángatásuk és kidobásuk hetekre tematizálta a közbeszédet, és nagy indulatokat váltott ki – a jelek szerint az ORFK szeretné elkerülni az újabb botrányt, vagy azt, hogy kínos jelenetek szivároghassanak ki Áder hivatalából.

De nemcsak a Sándor-palotában történtek óvintézkedések: január végén az MTVA is szigorított belépési szabályzatán – most már csak a székház M épületében fogadják az országgyűlési képviselőket; az Országgyűlési Őrség már ott tart, hogy tagjai már egymást vizsgálják át belépéskor, Kövér László pedig attól retteg, hogy a kormánypárti politikusokat fizikai erőszak érheti a Parlamentben.

InstaCash Banner 336x280