Az Orbán Viktor veje által elnyert támogatás adatai egyszerűen eltűntek a kormányzati portálról. – írja a 24.hu

Fotó: Marjai János / 24.hu

Rejtélyes körülmények között eltűnt a kormányzati pályázati portál nyilvántartásából az a tájékoztató, amely Orbán Viktor miniszterelnök vejének egyik nagy értékű európai uniós pályázatának adatait tartalmazta. Tiborcz István tavaly június 23-án személyesen nyert el több mint 35 millió forint vissza nem térítendő brüsszeli támogatást arra, hogy Csabdi településen ökológiai gazdálkodásra térjen át, és fenntartsa azt.

Csakhogy az európai unió vidékfejlesztési programjából elnyert támogatás adatai úgy tűntek el a Miniszterelnökség által felügyelt kormányzati portálról (palyazat.gov.hu), mintha soha nem is léteztek volna.

A mára megtalálhatatlan, köddé vált pályázat adatait képernyőfotón rögzítettük:

Ugyanakkor még érdekesebbé teszi a történetet, hogy miután a tavalyi pályázat adatai szőrén szálán eltűntek, felkerült a kormányzati portálra egy másik Tiborcz által elnyert pályázat.

A nyilvántartás szerint a kormányfő veje szintén személyesen nyert el idén április 17-én majdnem 116 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Méghozzá ismét arra, hogy ökológiai gazdálkodásra térjen át, és fenntartsa azt. Ráadásul a pályázati kiírás megnevezése is megegyezik a tavaly elnyert tenderével.

A projekt helyszíne viszont ezúttal nem Csabdi, hanem Budapest. Azt nem tudni, a fővárosban hol gazdálkodik Tiborcz István, vagyis hol fog biogazdálkodásra váltani.

A pályázat adatait képernyőfotón rögzítettük arra az esetre, ha ezek is eltűnnének:

A fotók forrása: 24.hu

A furcsa pályázatokkal kapcsolatban természetesen megkerestük a kormányzati pályázati portált felügyelő Miniszterelnökséget. A Gulyás Gergely vezette tárcának az alábbi kérdéseket tettük fel:

  • mi a magyarázata annak, hogy a korábban elnyert pályázat eltűnt a kormányzati pályázati portálról?
  • Lehetséges-e, hogy egy pályázó két alkalommal nyerjen támogatást ugyanabból a pályázatból?
  • Gyakorlata-e a palyazat.gov.hu üzemeltetőinek, hogy elnyert pályázatok adatait eltávolítják a portálról?
  • Amennyiben igen, milyen esetekben távolítják el a korábbi győztes pályázatokat, és milyen indokkal?

Fontos körülmény, hogy a Miniszterelnökségnek bőven adtunk időt a válaszadásra, ugyanis kérdéseinket október 17-én küldtük el, ám azóta sem adtak érdemi választ. Pedig a rendszerüzenetek szerint a kérdéseinket megkapták, és még aznap el is olvasták. Ráadásul, ha közérdekű adatigénylésnek értelmezték megkeresésünket, akkor is 15 nap alatt választ kellett volna adniuk.

Nem mellékes, hogy amíg várakoztunk számos pályázati szakértőt, illetve uniós tenderek ügyében jártas szakembert megkerestünk Tiborcz István pályázatai ügyében, azonban senki nem tudott érdemi magyarázatot adni arra, hogy a kormányfő veje által elnyert pályázat eltűnt a kormányzati portálról.

A történet hallva a legtöbben azt mondták:

Ilyennel még nem találkoztam.