Az anyját és a testvérét leszúró férfi mindig fenyegetően viselkedett.

nyugat.hu fotója (T.M.)

G.K.-t ijesztő figuraként írták le, aki szeretett kötözködni. Többször előfordult, hogy az úttestről sem volt hajlandó félreállni az autók elől és az egyik sofőrt késsel fenyegette, amikor ezt szóvá tette. A férfi másik szokása az volt, hogy éjszaka a játszótéri padon aludt és egy anyukát szintén késsel fenyegetett meg, amikor szólt neki.

Információink szerint G.K. pszichiátriai kezelés alatt áll, többször volt már gyógykezelésen, de mindig hazaengedték. Közvetlenül a gyilkosság helyszíne mellett van a káldi óvoda bejárata, amit a rendőrség szintén lezárt, ma nem mehettek óvodába a kicsik. Úgy tudjuk, a gyilkosság időpontjában az elkövető legtöbb testvére otthon volt, így 1 és 8 éves gyermek is. A legnagyobb testvére a fővárosban él.

A család Tatabányáról költözött Káldra egy másik házba, a jelenlegi otthonukba fél éve költöztek. A káldiaktól megtudtuk, hogy a meggyilkolt édesanya (Zs.) előző nap az iskolai Anyák napja ünnepségen vett részt, ahol nagyon sírt, majd gyorsan el is ment az ünnepség végén. A helyiek elmondták, hogy kedvelték az asszonyt és megdöbbentette őket a halála.

A káldiak attól tartanak, hogy a 20 éves tettest büntethetőséget kizáró ok (pl. elmebetegség miatt) néhány éven belül kiengedik.

nyugat.hu nyomán

InstaCash Banner 336x280