A vakcina ugyan még mindig nem tökéletes, de az oltásszakértő szerint így is nagyobb biztonságban van az, aki beadatja. – írja a HVG.hu

Forrás: Youtube.com / Magyarország Kormánya

Elsősorban a súlyos szövődmények elkerülése miatt érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást – írja a Népszava.

A napokban megérkeztek a betegség elleni vakcinák, így már a héten megkezdődhet a krónikus betegek, az idősek és a várandós kismamák térítésmentes kampányoltása.

Ócsai Lajos oltásszakértő a lapnak azt mondta:

ugyan az influenza elleni vakcina nem tartozik a legtökéletesebb oltóanyagok közé, az oltás révén az egészséges oltott felnőttek 60-80, az idősek – akiknek az immunrendszere már eleve gyengébb – 40-60 százaléka elkerüli az influenzát.

A szakértő szerint a védőoltás valamennyi korcsoportban 60-90 százalékkal csökkenti a szövődmények, például a tüdőgyulladás kialakulásának esélyét, aki minden évben beoltatja magát influenza ellen, sokkal védettebb.

Ócsai szerint egyelőre nem tudni, az idén mely vírusok okozzák majd a járványt. A háziorvosoktól kérhető oltóanyag háromkomponensű, viszont nincs benne a 2017-ben rendkívül sok megbetegedést okozó influenza B vírus elleni anyag.

Így akinek eleve nem jár a térítésmentes oltás vagy biztosabb védelmet szeretne a várható járvány idején, annak ajánlott a négykomponensű oltás. Ez a patikában vásárolható meg, de csak recept ellenében, körülbelül 3000 forintért.