Hull Daily Mail brit lap adta hírül, hogy egy magyar pár, a 26 éves R. Orsolya, és a 34 éves N. Tamás összesen több mint hat év börtönt kapott, miután bántalmazták a nő kisgyerekét, majd mindketten a másikat hibáztatták azért, ami történt. – írja az Index.hu

R. Orsolya, és N. Tamás    Forrás: hulldailymail.co.uk

A lap beszámolója szerint a pár doktorhoz vitte a gyereket, mert lógatta a bal karját, ekkor derült ki, hogy a három hónapos csecsemőnek törött a karja, bordája, bal combja  és sípcsontja.

A 9 napon át tartó tárgyaláson sem bizonyosodott be, hogy pontosan melyikük bántotta a gyereket. A cikk szerint az egyik esküdt elsírta magát, amikor a bíró elítélte a párt. Még annyi kiderült, hogy a csecsemő karját kicsavarhatták, azért tört el, a bordáit pedig összepréselhették.

A páros egyik tagja sem mutatott megbánást. A bíró meg is jegyezte, hogy sokszor a kegyetlenkedők nem érzik át amit tettek, például ha nagyon fiatalok, vagy szellemileg visszamaradottak, de itt most egyikről sincs szó.

A páros már külön él. A lap azt írja, N. Tamásnak 2006-ban már meggyűlt a baja a magyar hatóságokkal, akkor egy leánygyermeknek okozott törött koponyát, bordát, monoklit és más sérüléseket. Akkor felfüggesztettet kapott a magyar bíróságtól. A bírónak erre is volt kommentárja: azt mondta, nem látott még olyan esetet, hogy a vádlottnak két ilyen hasonló ügye lett volna.

A nő a bíróságon azt vallotta, nem tudott a férfi korábbi ügyéről. Ők ketten egyébként akkor jöttek össze, amikor a nő már terhes volt egy másik férfitól, vagyis nem a közös gyerekük volt az, aki sérüléseket szenvedett.

A férfit végül három és fél évre, a nőt három évre ítélték.