Óriási a tétje a vasárnapi Európai Parlamenti választásnak, mert az unió barátai és ellenségei között kell választani – jelentette ki az MSZP tatabányai kampányrendezvényén pénteken Gurmai Zita országgyűlési képviselő, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének elnöke.

Az egykori EP-képviselő kijelentette: Orbán Viktor nem értékeket lát az EU-ban, hanem csak lenyúlható pénzt, és közben belülről bomlasztja az unió intézményrendszerét.  „Május 26-án nem csak arról döntünk, hogy kik képviselik hazánkat az európai parlamentben, hanem arról is, hogy többségük lesz-e azoknak, akik szét akarják azt verni Európát” – mutatott rá Gurmai Zita, hozzátéve : ha az Orbán Viktor féle populisták győznek, az az Európai Unió végét jelentené. Mint mondta, ebben az esetben visszatér a vasfüggöny, ez pedig az egész kontinens békéjét veszélyezteti.

A politikus emlékeztetett: a választók közös ellenzéki listát akartak és ebben az MSZP partner volt, a Párbeszéddel össze is fogtak. Nem rajtuk múlt, hogy a többi ellenzéki párt nem csatlakozott. „A választók majd el fogják dönteni, hogy az MSZP-Párbeszéd összefogás közös listáját támogatják-e vagy a külön EP-listát állító pártokat” – jelentette ki.

Gurmai Zita felidézte, hogy az MSZP-Párbeszéd programjában 240 ezres európai minimálbér, 95 ezres európai minimum nyugdíj, 48 ezres gyermekenkénti családi pótlék, megnövelt agrártámogatás, és európai egészségügyi ellátás szerepel.

InstaCash Banner 336x280