További fél évvel meghosszabbította a sajtóban csak Bróker Marcsiként emlegetett D. Sándorné előzetes letartóztatását a Szegedi Ítélőtábla – tudta meg lapunk.Népszava.hu

Forrás: Youtube.com / ATV Zrt.

A nem jogerős döntés szerint így a Kun-Mediátor Kft. egykor külföldre szökött vezetőjének – aki a vád szerint több mint 12 milliárd forint kárt okozott ügyfeleinek – július végéig rács mögött kell maradnia, hacsak közben meg nem születik az elsőfokú ítélet. A vádhatóságot azért is sürgeti az idő, mert a jogszabályok szerint az előzetes legfeljebb három évig tarthat, a büntetőügyet tárgyaló Szolnoki Törvényszéknek tehát 2019 vége előtt ítéletet kell hoznia, különben szabadlábra kerül a karcagi nő.

A Szegedi Ítélőtáblán érdeklődésünkre közölték: D. Sándorné az előzetes mostani felülvizsgálatakor azt kérte, hogy a jövőben a „bűnügyi felügyeletét nyomkövetővel határozza meg a bíróság”. Vagyis ahogy fél évvel ezelőtt, ezúttal is szabadulni akart az előzetes letartóztatásból, csakhogy a bíróság ennek fenntartását indokoltnak látta. Arra egyébként nem érkezett indítvány, hogy D. Sándorné óvadék ellenében kerüljön szabadlábra.

A Kun-Mediátor Kft. egykori vezetője a botrány 2015. tavaszi kirobbanása után szökött külföldre, a magyar hatóságok ezután nemzetközi elfogató parancsot adtak ki ellene. Végül a közép-amerikai Belize-ből hozták haza 2016 decemberében. A nő ellen az ügyészség 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A csalássorozat lényege a vádirat szerint az volt, hogy a Kun-Mediátor, amely „kifelé” utazási irodát üzemeltetett, valójában tiltott betétgyűjtést folytatott, és miközben az ügyfelek azt hihették, hogy betétekbe, értékpapírokba kerül a pénzük, nem ezt történt. Állítólag voltak olyanok, akik egész vagyonukat D. Sándornéra bízták, aki a piacinál jóval magasabb éves hozamot ígért, amit az ügyészség szerint nem a cég eredményéből, hanem a friss befizetésekből fizetett ki. A sértetteket ért károk között nagy a szóródás, volt köztük több száz millió forintos és 100 ezer forint körüli is.

Elképzelhető, hogy a tényleges kárösszeg a vádiratban szereplő 12 milliárdnál nagyobb, csak sokan nem jelentkeztek károsultként. Korábban 15-20 milliárdos összegekről is lehetett hallani, bár ezek csak becslések. D. Sándorné az egyik korábbi tárgyaláson azzal érvelt, hogy az ügyfelek hosszú időn át meg voltak elégedve a teljesítményével, és mint kifejtette, „a megtévesztés, a károkozás, a tisztességtelen haszonszerzés szándéka” nem vezérelte.

Egyelőre nem tudni, mikor hoznak ítéletet a Szolnoki Törvényszéken. Korábban úgy tűnt, hogy már 2018 őszén, de a rengeteg tanú és az időigényes meghallgatások miatt ez az idei évre csúszott. Januárban négy tárgyalási napot tartottak, amelyekre 21 sértettet idéztek be. Mindeddig ugyanakkor kevesebb mint száz tanút tudtak meghallgatni, miközben a vádirat 767 rendbeli csalásról szólt.

InstaCash Banner 336x280