A kórház és a szolgáltató közötti ellentét miatt naponta már félszáz beteg kénytelen több órát várakozni sugárterápiára. A bank elindította a végrehajtást. – írja a Népszava.hu

Illusztráció. Fotó: Vajda József

Zajlik a végrehajtás a Medcenter ellen, amely több mint egy éve hiába követeli a pénzét a miskolci megyei kórháztól. Az utóbbi több mint 11 hónapja nem fizet a szolgáltató sugárterápiás eszközeinek a használatáért, így az nem tudja törleszteni azok árát a banknak. A finanszírozó tavaly tavasszal már zálogjogot jelző címkét ragasztott a lineáris gyorsítóra, ősszel pedig a végrehajtó fölmérte a kalapács alá „vethető” ingatlant, azaz a régió daganatos betegeinek ellátását szolgáló sugárterápiás centrumot.

– Hanyadik?

– Tizenhét.

– És mennyi van még?

– Harminc.

– Hát magának?

– Ez a nyolcadik. Huszonnyolc lesz összesen.

Egy idős asszony és egy sápadt arcú férfi beszélget mögöttem. A miskolci megyei kórház sugárterápiás központjának várójában ülünk, aminek bejáratát két egyenruhás biztonsági őr vigyázza. A szomszédos épületek környékén sehol másutt nem látok őröket, pedig betegből és épületből is van épp elég a hatalmas alapterületű oktatókórházban.

Szinte minden széken ülnek, de a mögöttem lévők azt mondják, ennél többen is szoktak lenni, van, hogy állnak is jó páran. Az asszonyt Vizsolyból hozta a betegszállító, a férfi maga jött Ózdról busszal. Innen félóránként van járat, neki szerencséje van, nem kell izgulni, mikor kerül haza, elkapja-e az utolsót. A nénit viszont két nappal ezelőtt a sugárközpontban hagyta a betegszállító, mert nem tudták kivárni, hogy végezzenek a kezelésével, úgy mentek érte vissza a következő fordulóval. Reggel nyolckor érkezett, este hat lett, mire hazakerült. Másnap nem is jelentkezett a miskolci központban, annyira elfáradt az egész napos idegtépő várokozásban, így egy nap „sugarat” kihagyott.

Egy óra alatt nagyjából három beteg – ennyit szólítottak a hangosbemondóban, míg lapunk munkatársa ott ült pénteken délelőtt az előtérben. A beszélgetőtársak szerint egy kezelés nem szokott több ideg tartani négy-öt percél, az előkészületekkel, s az adminisztrációval együtt sem több tizenöt-húsznál. Az óránkénti három beteg annyit jelent, hogy egy gép működik, plusz legfeljebb még egy másik, ahová a kórház más osztályairól tolják át a betegeket, így nem kell szólítani őket. Ráadásul az egyik eszköz, a Primus típusú nem nevezhető modernnek, mert lassan húsz éves: ez az egy gép van legálisan a miskolci megyei kórház birtokában, a másik három gép elvileg a Medcenteré.

Informátorunk szerint itt korábban naponta átlag 180 beteget tudtak kezelni, mostanra ez a szám hatvan-hetvenre csökkent. Ezt a létszámot is csak úgy tudják fogadni, hogy a rendelési idő akár az éjszakába is nyúlhat. Igaz, ezekre az időpontokra inkább a közelben lakók tudnak elmenni, mert a távolsági buszok este tíz óra után már nemigen járnak, s a betegszállító kocsi sem közlekedik, így a vidékiek igyekeznek inkább kora reggeltől sorban állni, hogy négy-öt óra elteltével legalább sorra kerüljenek.

Aki rendszeresen jár ide, már rutinos. Kényelmes, kifűzhető cipő, több adag rejtvényújság, s néhány szendvics: enélkül el sem indulnak otthonról. Azt mondják, a sugárközpontban dolgozókat senki sem hibáztatja a hosszú várakozásért: ők ugyanúgy nem tehetnek a gépekről zajló jogi és gazdasági vitáról, akárcsak a kezelésre váró betegek, s a nehézségeket is együtt szenvedik.

Körülbelül már egy hónapja kérik a várakozó betegek türelmét az egyik gép meghibásodása miatt a váróban. A baj azonban ennél jóval nagyobb. A centrum lapunknak nyilatkozó munkatársa szerint az elmúlt egy hónapban naponta már 10-30 beteget nem tudtak fogadni, mert a korábbi négy helyett huzamosabb ideje csak két gép működik. E hét csütörtökén és pénteken már csak egyet tudtak használni. A többi javításra vagy cserére vár. Ám hiába áll egy vadonatúj eszköz becsomagolva a raktárban, a tulajdonos Medcenter és a kórház közötti elszámolási vita miatt nem lehet üzembe helyezni. Úgy hírlik, a kórház egyetlen saját gépét is hamarosan hetekre leállíthatják, hogy egy 40-50 milliós beruházással valamit javítsanak az állapotán. Az összegért egy olyan panelt szerelnek a régi gépre, amellyel ellenőrizhetővé válik, hogy a terápiás sugár valóban oda érkezik-e, ahol a daganat van. Ezalatt megint csak egy gép lesz használható. A helyi szakember szerint a szerelés két hete alatt egészen biztos, hogy a napi 160-180 betegnek jó ha a felét tudják majd fogadni.
Mint arról a Népszava korábban beszámolt, 2018 áprilisában megszűnt a Borsod megyei kórház és a sugárterápiás eszközöket biztosító Medcenter Kft. közötti szerződés. A cég eredetileg 2006-ban kötött 15 évre szóló megállapodást, amelyben azt vállalták, hogy két új lineáris gyorsítót és egy CT-t telepítenek, azokat üzemelteti és karbantartja. A kórház élére 2016-ban kinevezett Tiba Sándor egy gazdasági átvilágítás után az Állami Egészségügyi Ellátó Központ illetékeseinek szóbeli jóváhagyásával leállította a szolgáltató számláinak kifizetést. Az addig a Medcenter által foglalkoztatott embereket átvették. A gépek azonban egy kivételével ma is a Medcenter tulajdonában vannak. Ám miután a cégnek a kórház azóta sem fizet, így törleszteni sem tudják a gépek vásárlásához fölvett hiteleket. Tavaly márciusban a finanszírozó Raiffeisen Bank zálogjog bejegyzéssel látta el a daganatos betegek kezeléséhez használt sugárterápiás gépeket. Ezeket emiatt karbantartani, javíttatni, megbontani, eladni csak a bank előzetes írásos engedélyével lehet.
Jelenleg a miskolci centrumban az onkológiai betegek sugárterápiás ellátása lényegében hatósági engedély nélkül, a Medcenter tulajdonában lévő épületben és eszközökkel zajlik. A finanszírozó bank elindította a végrehajtást is a Medcenter ellen. Azaz az is előfordulhat, hogy kalapács alá kerülnek a régió daganatos betegeinek ellátását szolgáló berendezések.
Lapunk kérdéseire a kórház sajtószóvivője írásban azt közölte, hogy a sugárterápiás centrumban a betegellátás jelenleg is folyamatos, és a szakma szabályainak megfelelően történik.
Szerintük
a betegellátás 3 lineáris gyorsító és egy CT szimulátor által biztosított, amelyek közül a többihez hasonló tökéletes működés érdekében az egyik eszköz jelenleg javítás alatt áll.