A holland képviselő a brüsszeli Stop Orbán! demonstráció egyik szónoka lesz. – írja a 444.hu

A keddi tüntetés meghívója.    Fotó: RED

Kedden Brüsszelben is tüntetést tartanak az Orbán-kormány ellen, a város EU-negyedének központi részén, a Schuman téren, az Európai Bizottság és az Európai Tanács székháza előtt.

A tüntetésen magyar politikusok mellett felszólal Judith Sargentini, holland zöldpárti EP-képviselő is.

Sargentini készítette azt a jelentést, amely a magyar jogállamiság súlyos veszélyeire hívta fel Európa figyelmét. A jelentését kétharmados többséggel fogadta el az Európai Parlament tavaly szeptemberben, Orbán Viktor magyar miniszterelnök hiába próbált Strasbourgban érvelni ellene. A jelentést a néppárti képviselők többsége is megszavazta, annak ellenére, hogy a Fidesz is ennek a csoportnak a tagja.

Sargentini jelentésenek elfogadásával eljárás indult a magyar kormánnyal szemben az EU tanácsában, ahol a tagállamok kormányai azt vizsgálják, hogy mennyire súlyos károkat okozott az Orbán-kormány a magyar demokráciának.

A vizsgálat része volt, hogy decemberben Gulyás Gergely minisztert kérdezték ki az általános ügyek tanácsának ülésén. A vizsgálat 2019-ben tovább folytatódik.

Sargentini ellen a magyar kormány komoly médiakampányt indított, a holland képviselő novemberben azt nyilatkozta, hogy már fél Magyarországra utazni az őt ért agresszív támadások miatt. Sargentini a jelentésében többek az ENSZ, az EU, az Európa Tanács, az EBESZ és más nemzetközi szervezetek jelentéseire támaszkodva állapította meg, hogy a magyar kormány rendszerszerűen építi le a jogállamiságot.

A keddi brüsszeli tüntetés fő szervezője a RED – Radikális Európai Demokraták nevű szervezet, amit Ujhelyi István szocialista EP-képviselő alapított.

Ujhelyi maga is felszólal a tüntetésen, ahogy beszédet tart még Jávor Benedek (Párbeszéd, EP-képviselő), Németh Balázs (Momentum), Kendernay János (LMP) és Mester Barnabás (RED) is. Várhatóan az Európai Szakszervezetek Szövetsége is küld szónokot, illetve a szervezők várják a DK csatlakozását is.

A túlóratörvény és a közigazgatási bíróságok december 12-i, botrányos elfogadása óta egymást érik a kormány-ellenes tüntetések Magyarországon és külföldön. Utóbbiak közül kiemelkedik a brüsszeli rendezvény, hiszen nagyon sok magyar él a városban, és több EP-képviselő is részt vesz rajta.

InstaCash Banner 336x280