Így válassz szövetnadrágot!

A szövetnadrág kiválasztásának folyamata hasonló, mintha egy farmerrel tennénk.
Így válassz szövetnadrágot!

A pontos méretek meghatározása

Amikor felpróbálunk egy szövetnadrágot, akkor a pont jó fazont ne tekintsük tökéletesnek. A szövetnadrág ugyanis már az anyaga miatt is egy merevebb, kevésbé nyúló textil. Ezért ha álló helyzetben, és pont étkezés előtt próbáljuk fel a kinézett szövetnadrágmodellt, lehet, hogy csalódni fogunk. A szövetnadrágokat mindig úgy próbáljuk fel, hogy előtte ettünk valamennyit. Elvégre többnyire olyan alkalmakra hordjuk, ahol fogunk is enni. Már pedig az éhgyomorra pont jó nadrág, egy állófogadás után már lehet, hogy nagyon szűk lesz. Ezért mindenképp figyeljünk erre oda. Az sem mindegy, hogy a szövetnadrág álló és ülő helyzetben hogyan viselkedik. Ha leülünk benne és valahol szűk, akkor felejtsük el. Viszont a nadrág hosszára is oda kell figyelni. Ülő helyzetben a szövetnadrág nem húzódhat a boka fölé, csupán csak minimálisan látható alatta a zokni. Álló helyzetben pedig a cipő lábfej hajlatánál nem érhet túl.

Hogyan kombináljuk megfelelően a zakóval?

A szövetnadrág nem öltönynadrág, vagyis leginkább egy zakó illik hozzá. Attól függően, milyen eseményhez hordjuk, érdemes meghatározni a hozzá illő zakó anyagát és színét is. Például egy félelegáns partira, ha sötét a szövetnadrágunk, akkor a zakó is legyen az, viszont egy nyári kültéri eseményre akár eltérő színeket is alkalmazhatunk. A lazább összejöveteleken teljesen rendben van, ha kicsit játékosabbra vesszük a szettünket. Például választhatunk világos nadrághoz sötét zakót, és a nadrághoz hasonló árnyalatú inget. Ha pedig olyan eseményre tartunk, ami leginkább egy zakós bulinak feleltethető meg, akkor az sem baj, ha valamilyen mintás darabbal kombináljuk a szövetnadrágunkat. Az anyagra figyeljünk még oda. Lehetőleg a zakó anyaga is legyen szövet, ez azonban eltérhet akkor, ha például kültérre választunk – egy hétköznapibb viselethez – ilyen szettet. Hűvösben például a gyapjú zakó abszolút sikkes opció.

Kapcsolódó cikkek

Sztáresküvők – ezekre emlékszünk vissza

Sztáresküvők – ezekre emlékszünk vissza

Nagy sztárlagzikra vagy kíváncsi, mint amilyen Paris Hiltoné volt?

Őszre tervezzük meg - Inspirációk az őszi ruhakollekció kialakításához – milyen ruhákra van szükségünk.

Inspirációk a ruhakollekció kialakításához

Hamarosan betoppan az ősz. Jó, ha felkészültek vagyunk, és alaposan rendet rakunk a ruhásszekrényünkben és felmérjük, hogy milyen ruhákat kell még beszereznünk a hideg napok érkezése előtt.

A világosabb színű ruhákban - Miért viseljünk nyáron világos színű ruhát?- kevésbé lesz melegünk.

Miért viseljünk nyáron világos színű ruhát?

Nyáron, a nagy kánikulában, mindig a világos, fehér színű ruhákat és kiegészítőket részesítsük előnyben. Mutatjuk is, hogy miért.