Az egészségügyi dolgozó ezután a gondnokságon panaszkodott, ahol azt mondták: a saját pénzén hívhat kártevőirtókat. – írja az Index.hu

Forrás: RTL Klub

Egér esett az arcára egy fővárosi nővérszállón múlt kedd éjszaka, ezt állította az RTL Híradónak egy egészségügyi dolgozó.

A Könyves Kálmán körút és Kőbányai út sarkán álló nővérszállóban a riport szerint borzasztóak az állapotok, hullik a vakolat a szobában, a vécében a csövek nemcsak a rozsdától, hanem emberi ürüléktől is barnállnak.

Az RTL Híradónak nyilatkozó egészségügyi dolgozó a következő történetet mesélte a műsorban:

Éjszaka negyed háromkor zörgésre keltem, amikor felkapcsoltam a lámpát, ráesett az arcomra egy egér. Jeleztem a gondnokságnak, de azt mondták, hogy saját pénzemen kihívhatom a kártevőirtókat.

Az egészségügyi dolgozó azonnal összepakolt és eljött, hogy inkább a munkahelyén aludjon egy padon. A havi nettó 146 ezer forintos keresetéből ugyanis nem tud albérletet kivenni.

(Forrás: RTL Klub)

Kiss László, a Szakszervezet a Tiszta Egészségügyért elnöke szerint a főváros valamennyi nővérszállója hasonló állapotban van.

A Dél-pesti Centrumkórház azt közölte a híradóval, hogy már tart a hozzájuk tartozó intézmények felújítása. A fejlesztés része a nővérszálló felújítása és egy új szálló építése is.

(Forrás: RTL Klub)