A hétvége időjárását meghatározó ciklon lassan kelet, északkelet felé helyeződik át, így az eddiginél már jóval kevesebb helyen valószínű csapadék. – írja a Kiderül.hu

Forrás: EarthSky

HÉTFŐ

  • Nyugaton hideg, keleten felhősebb, záporos, esős hűvös a hajnal.
  • Az ország északkeleti, keleti részén többnyire erősen felhős lesz az ég, és ott több helyen várható eső, zápor, esetleg zivatar, majd estére jelentősen csökken a csapadékhajlam.
  • A Dunántúlon már több órás, napsütésre számíthatunk, néhol záporral.
  • Az északnyugati, nyugati szél az ország középső részén helyenként megerősödhet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű, késő este 11, 16 fok várható.

KÖZLEKEDÉS METEOROLÓGIA

Hétfőn a korábbi, illetve keleten még napközben újból kialakuló esőktől vizes utakon ajánlott óvatosan vezetni. Esős körülmények között több méterrel megnövekedik a fékút és a látótávolság is csökken a szélvédőre kerülő víztől, sártól. Nyugaton várhatóan már felszárad az utak nagy része, de a kátyúkban, mélyedésekben még lehetnek pocsolyák.

ORVOSMETEOROLÓGIA

Hidegfront. Az elmúlt napokban időjárásunkat egy ciklon határozta meg. A szervezetünkre ennek frontjai gyakoroltak nyomást. Sokan szenvedtek alvásproblémákkal. Ma már csak a ciklon hidegfrontja lesz hatással a keleti országrészben élők szervezetére. Ingerlékenység, feszültség, fejfájás már csak itt fordulhat elő. A pollenterhelés a napokban jelentősen alább hagyott a kiadós esőnek köszönhetően. A légnyomás folyamatosan emelkedik.

KEDD

  • Kezdetben mindenütt számíthatunk néhány órás napsütésre, majd a déli óráktól az ország keleti felén erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Északkeleten többfelé valószínű eső, másutt csak néhol alakulhat ki futó zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet északkeleten 17 és 20, másutt 20 és 24 fok között várható.

SZERDA

  • Többször erősen megnövekszik a felhőzet, emellett rövid napos időszakokra is számíthatunk.
  • Északkeleten és északnyugaton helyenként záporeső kialakulhat, másutt csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható.

CSÜTÖRTÖK

  • Felhőátvonulások lesznek néhány órás napsütéssel.
  • Elszórtan alakul ki záporeső.
  • Az északnyugati szelet erős lökések kísérik.
  • A hőmérséklet kora reggel 11 és 16, délután 19 és 25 fok között várható.

PÉNTEK

  • A sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet.
  • Legfelejebb néhol lehet kisebb eső, zápor.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hőmérséklet hajnalban 7 és 13, délután 18 és 23 fok között valószínű.

SZOMBAT

  • Napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délire, délkeletire forduló szél főként nyugaton többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

kiderul.startlap.hu

InstaCash Banner 336x280