Az első fokú ítélet szerint leghamarabb büntetése kétharmadának letöltését követően bocsáthatják feltételesen szabadlábra. – írja a 444.hu

Fotó: Shutterstock

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a Budapest Környéki Törvényszék H. T.-t. Közleményük szerint a nő 2015. október 30-án, a vád szerint anyagi haszonszerzés szándékával egy diótörő kalapáccsal vert agyon egy idős méhész házaspárt.

H. 2016 júliusában részben beismerő vallomást tett. A bíróság részben ez, részben pedig a helyszíni kihallgatása, a tanúk beszámolói, és a szakértői bizonyítékok alapján hozta meg ítéletét. Eszerint az elítélt adósságcsapdába került, ezért akart pénzt kérni az élettársán keresztül megismert, méhészkedéssel foglalkozó, nyugdíjas pedagógus házaspártól.

Ezért kereste fel őket a gyilkosság napján. Amikor visszautasították, indulatba jött. Az idős asszonyt tízszer, a férjét négyszer ütötte fejbe a diótörő kalapáccsal. A sérülések nagy száma, jellege és intenzitása alapján a bíróság az összes minősítő körülményt igazoltnak látta. Ugyanakkor közleményük szerint igyekeztek humánus ítélkezési szempontokat is figyelembe venni, így a vádlott családi és egészségügyi állapotát enyhítő körülményként értékelve hozta meg ítéletét. H.-t húsz év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, tíz év közügyektől eltiltásra, tízezer forint vagyonelkobzásra, és 52 millió forint bűnügyi költség megfizetésére ítélte.

Az ítélet alapján leghamarabb büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhat feltételesen.

Az ítélet ellen az ügyész és a vádlott védője is fellebbezést jelentett be, az előbbi életfogytig tartó büntetést, az utóbbi felmentésért és enyhébb ítéletért.

InstaCash Banner 336x280